Perzsa diszkó

Én ezeket a dalokat ismerem. Ezek szólnak a taxiban, már ahogy az ember elindul a városba a Khomeini repülőtérről, ezek dübörögnek a kebabozóban és a bazárban, ezek zsibbasztják az agyat az egész napos buszúton a sivatagon át. De sosem láttam még rájuk nyilvánosan táncolni, különösen nem whiskyspohárral a kézben, pláne nem fedetlen hajú, combnál véget érő szoknyájú lányok társagában. Ezekért a mellékkörülményekért egyenként is több év börtön járna Iránban. De nem Berlinben, a neuköllni Werkstatt der Kulturenben, amelynek pincéjében ma éjjel Noruz-napi, tavaszújévi diszkót tartanak. A dalok az iráni mulatós zene jellegzetes darabjai, hol perzsául siránkoznak a szerelem gyötrelmeiről és a felnőtté válás elkerülhetetlenségéről, hol az Iránban egyre divatosabb egyiptomi popzenét éneklik arabul, hol iráni-azerbajdzsáni török vagy kurd népdalokra vált az énekes a jelenlévő iráni nemzetiségek kedvéért. A közönség még hazai módon reagál, a fiúk fiúkkal, a lányok lányokkal táncolnak, de legalább már nem külön szobában, hanem egy térben, maguk is zavartan nevetve a szokatlan helyzeten. A gyerekek ott téblábolnak a színpad szélén, ők már belenőnek a a szituációba, a felnőtteket imitálják, míg csak éjféltájban el nem viszik őket aludni.