Az apollóniai kőtárban – ahonnét már korábban is láttunk antik sztéléket – egy gyönyörű férfitorzó dől egy oszlopnak. Az oszlop valójában háromlábú állvány, amelyen kígyó tekereg. Ez meg is határozza a férfi kilétét: ő Apolló, aki megölte a Delphoit őrző Püthón kígyót, és saját jósdájává tette a helyet. Ez az állvány a jósdában a papnő ülőhelye volt – nem maga a szűk kis kör a tetején, hanem az arra helyezett széles kerek lemez –, ahonnét a földből felszivárgó bódító gázokat belélegezve jóslatot mondott.
De van itt még egy attribútum: egy teknős, amely az állvány tetején hátsó lábaira felállva mintha Apollóhoz dörgölőzne.
A látszat csal. Ahogy Apolló szobrához odaképzeltük hiányzó karjait és fejét, úgy képzeljük oda a teknős páncéljához is fejét és végtagjait. Pedig ezeket már jóval azelőtt elvesztette, hogy a szobrot egyáltalán megfaragták volna.
A teknőst mindezektől az alig néhány napos Hermész fosztotta meg, Maia nimfa gyermeke Zeusztól, Apolló féltestvére, aki az üres páncélra mindjárt marhabőrt húzott, húrokat feszített rá, és olyan csodálatosan pengette az új hangszert, hogy még bátyja szívét is meglágyította, amikor az berontott hozzá, hogy ellopott marháit számon kérje rajta. Így beszéli el ezt részletesen a Hermészhez intézett IV. homéroszi himnusz (Kr.e. 7-6. sz.), röviden pedig maga Apolló foglalja össze Lukianosznak az istenek szájába adott komikus párbeszédeiben, ahol Héphaisztosszal beszélget arról, mi mindent lopott már el az alig pár napos Hermész:
„Valahonnan szerzett egy döglött teknősbékát, és készített belőle egy hangszert. Szarvakat erősített rá egy keresztrúddal, hangolókulcsokat illesztett bele, behelyezett egy hidat, majd olyan édes és dallamos muzsikát csalt ki belőle, hogy még egy magamfajta öreg lantost is egészen iriggyé tett.”
Deal: a marhákról többet nem esik szó, Apolló megkapja a lírának nevezett hangszert, az ő isteni védelme alatt álló költők pedig ezzel kísérve adják elő verseiket, kétes pedigrét kölcsönözve a hangszerről elnevezett egész műfajnak.
A szobron a teknős valóban torzó: csak a páncélja maradt meg, a hangszer fa váza letörött. Csak a hasán látszik az egykori váz fa tartójának maradványa.
De szerencsénkre sírmellékletként fennmaradt két olyan líra is, amelyek többé-kevésbé megőrizték eredeti állapotukat, s így értelmezni tudják az apollóniai töredéket. A teljesebbet, az athéni sírban talált Kr.e. 5-4. századi Elgin-lírát a British Museum őrzi. Ezen azonban a teknőspáncél valójában kerámia utánzat, ami szokásban volt az ókori Görögországban: így nagyobb, zengőbb és tartósabb hangszertestet tudtak készíteni.
A másik viszont, amelyet kevésbé teljes állapotban láttam tegnap a tarantói Régészeti Múzeumban, valódi teknőspáncél. Ezt a kiszáradt páncélt fenyegető repedés ellen vas pánttal fogták körül, amely máig fennmaradt rajta.
A döglött teknős páncélja a köréje erősített favázzal meglehetősen primitív benyomást kelt, ami nem egyezik a görög kultúráról alkotott magasröptű elképzeléseinkkel. És intuíciónk helyes. A görög λύρα szó ősi pre-indoeurópai mediterrán eredetű: a bevándorló görögök már készen találhatták a hangszert az általuk pelaszgoknak nevezett őslakóknál, akiket aztán éppúgy alávetettek és kifosztottak, mint Hermész a teknőst.
A tarantói múzeum a líra használatáról is szolgál képes információval egy feketealakos vázán, amelyet ugyanabban az időben, Kr.e. 500-475 között festhetett Athénban az ún. Diosphos-festő, mint amikor az Elgin-lírát ugyanott használták. A Diosphos-festő műhelye rendkívül sikeres volt az exportpiacon, munkáit tömegesen szállították Magna Graeciába, azaz Dél-Itáliába, köztük ezt az előkelő sírjába került vázát is.
A vázán maga Apolló játszik lírán ikertestvére, Artemisz előtt, aki a kezében tartott oinochéból (boroskancsóból) éppen italáldozatot készül bemutatni, vagy fivérének tölteni, ami azóta is szorosan kapcsolódik a líra műfajához. Kettejük között fiatal szarvasborjú áll. Ő egyfelől Artemisz kísérője, a természet és az erdő szimbóluma, másfelől az Apolló művészete által megszelídített vadon jelképe. Jelenléte az isteni harmónia állapotára, epifániára utal. Mindenképpen jobban járt a költészettel, mint a szegény teknős.
Rekonstruált ógörög líra- és aulosz-duett Callum Armstrong és Rosa Fragorapti előadásában, akik Nolan Odüsszeia filmjének zenéjében is közreműködtek
Add comment