El tudják képzelni, hogy miközben a szerzetesi kórus a legszentebb és leghosszabb húsvéti imádságot énekli egy középkori székesegyházban, ezzel párhuzamosan egy képernyőn egymást követik az imádság egyes sorainak színes illusztrációi?
Ezer évvel ezelőtt már el tudták képzelni. Csak a képernyő hiányzott hozzá. Addig is találtak áthidaló megoldást.
A bari székesegyház múzeuma négy darab olyan sok méter hosszú pergamentekercset őriz, amelyen a húsvét éjjeli nyilvános imádság, az Exultet szövege fut. S ahogy az énekesek állványán a szöveget lassan egyre feljebb tekerték, úgy az állvány hátoldalán a közönség felé egyre lejjebb ereszkedtek a már elénekelt szöveg közé festett nagy képek, összehangolva a kórus által éppen énekelt sorokkal, azok illusztrációiként.
Az Exultet a katolikus egyház legnagyobb ünnepe, a húsvét hajnali feltámadást megelőző szombat esti szertartás bevezető imádsága: Exsultet iam angelica turba caelorum, „Ujjongjon most a mennyei angyalok kórusa…” Képzeljék el, hogy nagypéntek este, Krisztus jelképes sírbatételekor az egész városban kialusznak a fények, minden tűzhelyben a tűz. Szombaton alkonyatkor a város összegyűlik a főtemplomban, vagy a városnegyed a plébániatemplomban, s a pap a felolvasóállványnál teljes sötétben hozzákezd egy egyszólamú himnuszhoz, amely a fény győzelmét hirdeti a sötétség felett. A himnusz végighalad a fény szimbolikáján és a húsvét előképein, hogy a végén a ministránsok által a templomkertben kovakővel csiholt új tűz parazsáról meggyújtsák a hatalmas, új húsvéti gyertyát, s arról ki-ki a maga gyertyájával új tüzet vihessen haza.
Az Exultet latin nyelven, spanyol aláírással. Magyarul itt hallgatható meg. Jó lenne egy olyan változat is, ahol a dallammal párhuzamosan a bari székesegyház Exultet-tekercseinek képei követnék egymást
A bari székesegyház pulpitusa, amelyről a tekercset fokozatosan leengedték
Először az Exultet E betűje ereszkedett le, a csomópontjaira illesztett szent-medálokkal még az írástudatlanok számára is jelezve az ünnepi megnyitást
A liturgiát megnyitó Dominus vobiscum, „Az Úr legyen veletek” illusztrációja, a celebráló püspökkel és koncelebráló papokkal, a tekercsről éneklő diakónussal és háttérben a kórussal, s a valamennyiük fölött lebegő Krisztussal, aki a földi és a mennyei liturgia egységét jelképezi. A háromágú gyertya azt a gyertyát ábrázolja, amellyel a húsvéti gyertyát gyújtják meg az újonnan csiholt tűzről
A húsvét éjszakai liturgia, mint az egész éves liturgia „nulladik kilométerköve”, a Teremtés jelképrendszere köré szerveződik. Ahogy Isten lelke lebegett a vizek felett, most is a vizek megáldása követi az új tűz meggyújtását. A korai egyházban ezen az éjszakán, ezzel az új vízzel, felnőttként kereszteltek meg minden új betérőt. A tekercs korában, mint a képen látszik, a megnövekedett gyermekhalandóság miatt már áttértek az újszülöttek megkeresztelésére.
A Gaudeat et tellus tantis irradiata fulgoribus, „Ujjongjon a föld is, ekkora fényözöntől beragyogva” vers illusztrációja, Tellus, azaz a Földanya megszemélyesítésével
A megújuló világmindenséget a tizenkét szél (égtáj) által körülírt szélrózsa jelképezi, középen Krisztussal
A himnusz két sora is említi a méheket, amelyek a húsvéti gyertya viaszát előállították, szinte megható módon emlékezve meg a természet szakralitásáról: quod tibi in hanc cerei oblatione solemni per ministrorum manus de operibus apum, „a gyertyát, amelyet a méhek szorgalma, s a te szolgáid keze munkája alkotott”, alitur enim liquantibus ceris, quas in substantiam pretiosae huius lampadis apis mater eduxit, „mert folyékony viasz táplálja azt, amelyet a méhanya termelt e drága fáklya anyagául”. Az illusztráció méhészeti szakkönyvhöz méltó pontossággal mutatja be a méhek és a méhészek munkáját a kirajzott méhraj vesszőkaptárba való befogásától a méz és viasz előállításáig.
A tekercs záró képe különösen érdekes. A himnusz végén Isten segítségét kérik (Precamur ergo te…) a kereszténység vallási és világi vezetői számára, s a bari tekercs világi vezetőként itt két bizánci császárt, II. Baszileioszt és öccsét, VIII. Konstantint ábrázol, ami 1024-1025-re datálja a tekercs keletkezését. Dél-Itáliát ugyanis 1018-ban a bizánci hadsereg elfoglalja a longobardoktól, s éppen Barit teszik meg az újonnan létrehozott Itáliai Katepanátus központjának. A liturgia római és latin nyelvű marad, de a bari érsek, Byzantius – aki neve ellenére katolikus és longobárd – már az új, bizánci uralkodókat tünteti fel a tekercsen.
Érdekes még, hogy a másik három tekercsen nem ábrázolták külön a mindenkori világi vezetőket, de a szövegben, a Respice etiam ad devotissimum Imperatorem nostrum N. (Tekints le igen áhítatos császárunkra, N-re is) szakaszban a N. helyére mindig beírták az aktuális császár nevét, kikaparva az előző nevet. A palimpszeszt így megőrizte az egymást követő uralkodókat, az 1024-es császároktól az első normann őrgrófokig.
A görög környezet maguknak a tekercseknek a létrejöttéhez is katalizátorként szolgált. Ekkoriban már a nyugati keresztény világban a lapozható könyv volt a bevett információhordozó. A dél-itáliai görög liturgiában azonban még mindig a tekercset használták. A longobárdokkal ide érkező latin papság felfigyelt a tekercs méltóságteljes, szimbolikus jelentőségére, s ők is alkalmazni kezdték az ünnepi liturgiában, bevezetve a „fordított írás” itt látható újdonságát.
A tekercsek előállításának központjává a montecassinói kolostor vált, amely a beneventói longobard fejedelemség pártfogását élvezte. Itt fejlesztették ki azt a beneventán kézírást, amellyel ezek a tekercsek is készültek, s amelyet egész Dél-Itáliában, sőt Dalmáciában is a hitelesség védjegyének tekintettek.
Ötvennyolc ilyen tekercs maradt fenn Dél-Itáliában. Használatuk a 14. századdal, a római misekönyv bevezetésével szűnt meg. De így is ezer évvel túlélték nyugat-európai tekercs kollégáikat.
Add comment