Aki ismeri a gyönyörűen faragott középkori örmény kapukat – kettőt is láttunk már közülük –, az meglepetten figyel fel rá, hogy a századfordulós Jereván eklektikus belvárosának egyik palotáját is ilyen díszíti. Mélyen aláfaragott hálóminta, mint a hacskarokon, középkori örmény madár- és szirén-szimbólumok, stilizált örökkévalóság- és gránátalma-motívumok.
A szirének (perzsa előképek alapján, és nevük is a perzsa shirin, „édes” szóból ered) az örmény művészetben a mennyország madarai, és spirituális védelmezők. Ezért is szerepelnek többnyire a kompozíció felső részén, mint az alábbi hayravanki hacskaron
Csak néhány apró részlet – különösen a szecessziós páva formájú gyönyörű rézkilincs és a kapuosztó art deco figurái – utalnak rá, hogy a kapu jóval későbbi az eddig látottaknál, noha azok motívumait követi.
Az utca, ahol a ház áll, 1920-ban Hacsatur Abovyannak (1809-1848), az örmény irodalom megújítójának nevét kapta, de 1884-ben, amikor a házat építették, az abban az évben elhunyt Mihail Asztafjev jereváni kormányzó nevét viselte. Asztafjev volt az, aki szorgalmazta Jereván első reprezentatív főutcájának kiépítését, amely nyílegyenesen futott a város központjától északkelet felé, Tbiliszi irányába, a régi grúz karavánutat követve.
Az utca mentén az örmény elit – gazdag kereskedők, orvosok, gyárosok, értelmiségiek – kezdett telket vásárolni, s a kor két zseniális építésze, Vaszilij Mirzojan és Borisz Megrabjan szinte versenyt futottak egymással az utca két oldalán pazar palotáikkal, amelyek anyaga a helyi vörös és fekete tufa volt. Ekkor terjedtek el a finoman megmunkált kovácsoltvas erkélyek és az ittenihez hasonló faragott kapuk. Az örmény „belle époque” korában (1868-1920) az utca a városi élet központja volt. Itt nyíltak az első európai színvonalú szállodák – a Grand Hotel, az Orient és a France –, az első modern gyógyszertárak, divatüzletek, és a pezsgő kulturális életnek otthont adó városi klub is.
Az Abovyan utca 8. szám alatti ikerpalotát, ahol ez a kapu áll, Grigor és Barsegh Yeghiazarjan gyáros-kereskedők építtették Vaszilij Mirzojannal. A fivérek vagyona is mindenekelőtt a jereváni építkezésekből, pontosabban az azokat kiszolgáló téglagyárukból származott, de kiemelkedő gyapotfeldolgozók és textil- és gyapotkereskedők is voltak, ami a kor egyik legjövedelmezőbb húzóágazata volt.
A kapu luxusrezidenciára nyílott, amely tizenkét szobából, két konyhából és hét kemencéből állt, a belső udvarban pedig három kisebb üzlet is működött. 1900-tól a földszint több helyiségét kiadták az Indo-Európai Távirati Hivatalnak. Ezáltal a lakóház globális távközlési csomóponttá vált, amely összekötötte Londont és Indiát. Az első világháborúban a palota egész felső emeletét átengedték önkéntes katonai kórház számára, s árvaházat nyitottak az örmény népirtás idején ide menekített gyermekeknek is.
1920-ban, az első örmény köztársaság végnapjaiban a Yeghiazaryan-palota díszes kovácsoltvas erkélyén fogadták az antant magas rangú katonai vendégeit. December 2-án pedig ugyanerről az erkélyről hirdették ki az örményországi szovjet hatalom létrejöttét.
„Háború a paloták ellen!” Örmény bolsevik plakát, 1924
1923-ban a Yeghiazaryanok minden vagyonát, gyárát és palotáját elkobozták, őket magukat kilakoltatták és osztályidegennek bélyegezték. A család legtöbb tagja vidéki kisvárosokba menekülve, egyszerű munkásként próbálta meg elkerülni a tisztogatásokat, de sokuknak nem sikerült: őket a Gulagra vagy Közép-Ázsiába deportálták. Grigort és Barseghet azonban megkímélték, sőt megengedték nekik, hogy saját egykori házuk egy apró hátsó helyiségében lakjanak bérlőként, s így nap mint nap lássák, hogyan lakják be és le mások az általuk építtetett palotát.
A házat kis lakásokra osztották fel, amelyekbe az örmény szovjet kormány és a kulturális elit tagjait költöztették be. Ugyanebben az évben változtatásokat hajtottak végre a homlokzaton is, hogy jobban illeszkedjék az új, szocialista város összképébe.
De vajon mikor keletkezhetett ez a kapu? Középkori, mint láttuk, nem lehet, hiszen maga a palota is 1884-es.
De ebben az évben sem készülhetett, mert nem az eklektika, hanem a szecesszió, főleg az Arts and Crafts markáns jegyeit hordozza, amely csak a századfordulón jut el majd a Kaukázusba.
Ugyanakkor a kapuosztó figuráinak alakja, öltözéke, frizurája egy jóval későbbi, 1920-as, 1930-as divatot idéz, amit Nyugaton art decónak neveznénk, de ez Örményországban már nem köszöntött be, mert itt addigra a radikális avantgard vagy a szocializmus merev neoklasszicimusa közül lehetett választani.
Egy ilyen mélyen szakrális, historizáló és nemzeti ikonográfia, a középkori kolostori kapuk és hacskarok felidézése a sztálini érában már burzsoá csökevénynek minősült volna, és még tervrajzon sem kaphatott volna jogosultságot a nyilvános városi térben.
Mikori hát a kapu?
A ház újjáéledésére pontosan ötven évvel államosítása után került sor. Jereván 1968-ban ünnepelte alapításának 2750. évfordulóját, ami hatalmas nemzeti kulturális reneszánszt indított el Örményországban. Elkezdték kimondani, hogy a modernizáció tömegesen pusztította el a régi Jereván emlékeit, s állami program indult az Abovyan utcai még meglévő eklektikus házak, közöttük a Yeghiazaryan-palota felújítására.
A tönkrement kapu pótlására egy nagy fafaragó mestert kértek fel, Sahak Sahakyant, az örmény etno-modernizmus egyik legjelesebb képviselőjét. Ez az 1970-re uralkodóvá vált stílus az 1960-as évek nemzeti újjáéledéséből fakadt, a szocialista realizmus elutasításából és a középkori miniatúrák, kőfaragványok, népmesék és történelmi eposzok motívumainak felelevenítéséből. Sahakyan pontosan azt a két fakaput tartotta szem előtt, amelyekről már írtam: a mushi kolostor 1134-es és a haghpati kolostor 1188-as kapuját.
Ez a stílusbeli dominancia tette lehetővé, hogy az 1923-ban államosított egykori polgári Yeghiazaryan-palotát az 1973-as restaurálás során ne egyszerűen helyreállítsák, hanem Sahakyan fafaragásán keresztül egy hangsúlyosan nemzeti, történelmi szimbólumrendszerrel ruházzák fel, utólag beillesztve két örmény virágkorba: az örmény középkorba és a jereváni belle époque-ba.
Add comment