Noha a város felé közeledve sűrűsödnek az árnyak, az űrállomás formájú beton épületek maradványai és a semmiből előtűnő majd abban újra elvesző négy-öt emeletes panelházak, erkélyeiken egy teljes élet kelléktárával, mégis váratlanul üt meg Alaverdi fölött az út kanyarulatában kibomló látvány, az egykori rézkohónak a hegyek szaggatott gerincétől a folyó partjáig leroskadó csontváza, amelynek nyúlványai még kilométereken át elkísérnek. A szocialista Örményország egykori büszkesége, amely a szovjet aranykorban évente 55 ezer tonna finomított rezet termelt, ma teljesen üresen áll.
A rézműveket II. Erekle grúz király alapította 1770-ben az akkor még Grúziához tartozó Lori tartományban, 800 pontoszi görög szakembert és családjukat telepítve át ide. A görögök zárt közösséget alkottak a város melletti Madan faluban egészen a Szovjetunió összeomlásáig, amikor szinte mind kivándoroltak Görögországba. A termelés a 19. századi orosz és francia befektetésekkel lendült fel, majd a szovjet időben, 1930-1980 között tetőzött. Az ekkor készült fotókon a városon át futó Debed folyó is vörös színben folyik a szennyezés miatt.
A folyó hídja 1195-ben épült a túloldali hegyen álló Sanahin-kolostorba igyekvő zarándokok számára
A kohó által a levegőbe juttatott kéndioxid és egyéb mérgező gázok kipusztították a környék erdőit, és súlyos egészségügyi problémákat okoztak a város lakóinak. A probléma fokozódásával a gyárat 2018-ban bezárták, sok száz munkahelyet megszüntetve. A fénykori 26 ezres lakosságból mára csak 11 ezer maradt, akinek munkahelye talán nincs, de lehetősége sem arra, hogy jobb helyre költözzék. Sokan a város szélére kivonulva gyümölcstermesztésből és méhészkedésből igyekeznek megélni. A környéken ezeréves világörökség-kolostorok és természeti látványosságok vannak, ami reményt ad a turizmus jövőbeni fellendülésére, de a városi turizmus gerincét jelenleg az urbex adja. Az itt maradtak, különösen az idősek legfontosabb bevételi forrása az elköltözöttek által hazautalt összegek.
Az 1977-ben létesített felvonót, amely a kanyon tetején épült Sanahin-Sarahart lakótelepet kötötte össze a kanyon alján működő kohóval és városközponttal, az elöregedett infrastruktúra és a karbantartási források hiánya miatt 2016-ban lezárták. A két kabin azóta is ott lóg a levegőben.
A kohó körüli lerobbant lakótelepet járva különös üzletre bukkanunk: egy régiségboltra. Az árukészletet szemmel láthatólag az elköltözöttek által itt hagyott retró tárgyak alkotják: a szovjet idők háztartási tárgyai, féltett iparcikkei, és a polgári kultúra utolsó zálogaiként őrzött asztali készletek. A bolt puszta léte is azt mutatja, hogy számottevő már az az egyetlen szóba jöhető közönség, amely itt vásárol: az Alaverdiben megállt időre és szuvenírjeire kíváncsi katasztrófaturisták.
Add comment