Lucas Cranach képeinek egyik leggyakoribb témája a Holofernész levágott fejével pózoló Judit. 1525 és 1530 között ő és műhelye több mint száz változatban festette meg kettősüket. A kezdeti kísérletezés után kiforrott és sokszor megismételt kompozíción a legutolsó divat szerint öltözött félalakos Judit jobb kezében kivont kardot tart, s baljával szinte a pultra csapja ki a zsarnok levágott fejét.
Az első változat 1525-1526 körül készülhetett. Ezen a Rau-gyűjteményben őrzött képen Judit két, hasonlóan elegáns szolgálólánya között triumfál Holofernész feje fölött.
A szolgálóleányok ekkor még fontos attribútumok voltak. Az elegáns hölgy + levágott fej kombó ugyanis a korábbi, középkori ikonográfiában Salomét és Szent Jánost jelentette, a gonosz nő és az ártatlanul megölt férfi párosát. Hogy itt most egy olyan inverz párosról van szó, ahol a nő a pozitív és a férfi a jogosan megölt gonosz, azt a szolgálóval kellett jelezni, aki a Judit-történet hangsúlyos szereplője. A Rau-képen Judit mindjárt két szolgálót is kap, elsősorban a kompozíció kiegyensúlyozására.
Amikor aztán a kompozíció – amelyet Cranach és Luther együtt ötöltek ki a katolikus Holofernésszel való protestáns szembenállás emblémájaként – elterjedt és népszerűvé vált, a lutheránus nemesasszonyok egymás után rendelték meg olyan változatait, amelyeken Judit az ő arcvonásaikat és az őáltaluk áhított ruhákat viseli. Ettől fogva szolgálókra nem volt szükség: mindenki tudta, hogy itt az új idők jelképéről van szó, a zsarnoksággal szembeszálló igazhívő nőről, aki ez alkalomból lehetőséget kap álomruháit viselni és csábító erejét kimutatni, amely kettőt amúgy a protestáns etika mélyen tiltotta, akárcsak a tényleges, családon belüli zsarnokság elleni lázadást. És tudjuk, ha a nők beállnak egy vallási irányzat mögé, az sikerre van ítélve.
Ugyanebben az időben Magyarországon is lerajzolta valaki Holofernész levágott fejét.
A rajz ebben az esetben is Judit könyvének illusztrációjaként készült. De amennyivel kevésbé szörnyű Holofernész feje ezen a rajzon, annyival kevésbé kacér ennek a kéziratnak a Juditja is.
A kézirat az úgynevezett Székelyudvarhelyi Kódex, amelyet az erdélyi Tövisen (Dreikirchen/Teiuş) írt egy báty a húgának, egy ferences szerzetes a Hunyadi János által alapított kolostorban egy klarissza nővérnek a szomszédos apácakolostorban, éppen ötszáz éve. A kolofon szerint 1526. június 13-án fejezte be. „Íme én szeretett húgom, Nyújtódi Judit”, indokolja meg, miért írja a könyvet, „hogy ne lennél az te celládban az te szentednek könyve nélkül”.
„Íme azért, szeretett húgom, Nyújtódi Judit, a te neveden való Szent Asszony könyve, amelyet én, a te szegény bátyád, Nyújtódi fráter András, a deák betűből erre a magyar nyelvre megírtam, a hozzád való atyafiságos szeretettől meggyőzetvén, és azért, hogy ne lennél a te celládban a te szentednek könyve nélkül…”
A fej rajza ahhoz a részhez készült, ahol Judit visszatér az asszírok által ostromlott zsidó városba, és diadalmasan felmutatja az ellenséges fővezér levágott fejét:
„és kij véve az
zsákból az Olofernes fejét
meg mutatá őnékik. mondván
Íme az Asszíriabeli vitézek
hadnagyának, Olofernesnek feje,
és íme az ő gyarló sátora, kiben
fekszik vala, az ő részegségében, holott
asszonyállatnak keze miatt veré
őtet az mi urunk istenünk”
Ez a fordítás a latin Vulgatából készült, de nem szolgai hűséggel, hanem kreatívan, saját kommentárok, értelmezések, intelmek betoldásával. Ahol a latin eredetiben egy-egy hímnemű vagy nőnemű névmás, ille vagy ipse szerepel, ott fráter András újra meg újra kiírja Judit és Holofernész nevét, már csak azért is, mert a nem nélküli magyar „ő” névmás nem adott volna támpontot, kiről is van szó. Máskor két szinonímával magyaráz: „tőrnek torkával, avagy élivel”, „lámpásokkal, azaz szövétnekekkel”. A földrajzi neveket is magyarázza, például az Eufrátesz és Tigris vizét, Samaria országát, vagy egy helyen a „mélység” kifejezést „Veres tenger”-nek fordítja. Nem az volt a célja tehát, hogy a legpontosabban fordítson, hanem hogy a célközönség, saját húga a legjobban megértse azt.
„Ne nézd pedig szerető húgom ez írásnak az ő paraszt voltát, hanem az ő igaz tartalmát, kiben hamissat nem lelhetsz.”
Nyújtódi András ferences fráter „paraszt fordítónak” nevezi magát. De ez a humanista szerző kötelező szerénysége csupán. Valójában tudjuk, hogy 1508-ban iratkozott be a krakkói egyetemre, egy év múlva pedig a magyar bursa – a magyar diákság – seniora, majd consiliarusa volt.
Szerető gondoskodását az is mutatja, ahogy a fejezetek nagy kezdőbetűit kicirkalmazta, mintegy hidat építve húga számára a látványtól az olvasmányig.
És Judit könyvének fordítását egy másik munkával is megtoldotta: az első fennmaradt magyar nyelvű katekizmussal. Ez sem a latin eredeti mechanikus fordítása, hanem kifejezetten húga számára átdolgozott változat, személyes hangon, a fiatal férfiak számára szóló részeket elhagyva.
A két munka egy fejlődési ívet mutat, amelynek során a fordító szerzővé válik. És azt is, hogy elérte célját. Nyújtódi Judit olvasóból másolóvá, sőt talán szerzővé is vált, négy további magyar nyelvű füzettel – jó halálról és szerzetesi életről szóló elmélkedések, példázatok és prédikációk – gyarapítva a gyűjteményt, amelyet aztán valamikor a 16. század közepén kötöttek össze egyetlen bőrkötésbe.
Cranach Juditja is elérte célját, egységes fronttá fogva össze a német lutheránus nemességet, amely, mint láttuk, sikeresen akadályozta meg a Reichstagban az ő két Holofernészük, a császár és a pápa törekvését, hogy közösen indítsanak keresztes hadjáratot az egyre fenyegetőbb oszmán terjeszkedéssel szemben. És két hónappal azután, hogy Nyújtódi András befejezte a maga Juditját, a mi Holofernészünk is eljött, és Mohácsnál véget vetett annak a világnak, amelyben a kódex született. A két tövisi kolostor elpusztult. Csak ez a kódex őrizte meg egyfajta időkapszulaként máig elevenen két egykori lakójuk és egymás iránti szeretetük személyes emlékét.
A kötet több kézen át került a székelyudvarhelyi katolikus – ma Tamási Áron – gimnáziumba, ahol ma is őrzik. A fordítás 500. évfordulójára most kiállították az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban is. De akinek az messze van, az a múzeum által készített kitűnő facsimile változatban is végiglapozhatja az OSzK digitális gyűjteményében.
Add comment